Ha Föld Napja, akkor Őszirózsa Vetélkedő

Idén 51. alkalommal ünnepeljük világszerte a Föld Napját. A kezdeményezéshez hazánk 1990-ben csatlakozott.

A Föld Napja, a különböző jeles napok közül az egyik legrégebbi és legszélesebb körben számon tartott „zöldünnep”.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hagyományosan ilyenkor rendezi meg az Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedőjének középdöntőjét, hogy a legügyesebb csapatok egy másik jeles napon, az Állatok Világnapján, már valóban virágzó őszirózsák között versengjenek a döntőben. Sajnos az érvényben lévő egészségügyi előírások idén nem teszik lehetővé, hogy a Bihari Madárvártán személyesen találkozzunk a verseny első fordulóját sikerrel vevő csapatok tagjaival.

Az idén már tizennyolcadik alkalommal meghirdetett Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő első, levelezős fordulójára hat településről tíz feladatlap érkezett be.

Fentiekből következik, hogy idén is az írásbeli feladatok alapján választjuk ki azokat a csapatokat, amelyek egyenesen a döntőbe kerülnek. Mivel a diákok nagyon jól teljesítettek, s pontszámaik között nagyon kis különbségek vannak, illetve a középdöntő megtartására sajnos nem kerülhet sor, ezért az idén az összes csapat lehetőséget kap a döntőben való részvételre. Erről írásban, illetve telefonon is értesítjük majd az érintetteket.

A XVIII. Őszirózsa Természetvédelmi Vetélkedő döntőjét október 4-én, az Állatok világnapján rendezzük meg Dévaványán, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában.

Az írásbeli fordulóban a maximálisan elérhető pontszám 85 pont volt. Mivel az egyik feladatnál („Rajzold le az év madarát, a cigánycsukot!”) kiemelkedően szép alkotások születtek, ezért a legkiválóbbaknak plusz egy pontot adtunk. Ily módon tehát azt elérhető maximális pontszám 86-ra emelkedett. Ezt két csapatnak is sikerült elérnie, így az élen holtverseny alakult ki. A harmadik helyen szintén két csapat áll, azonos pontszámmal.

Az első forduló eredményei a következők:

1.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Szarvas, „Kisvárosi kismesterek” – 85+1 pont. A csapat tagjai: Biacs Réka, Patay Panna és Szabó Tamara (6. osztályosok).

1.    József Attila Általános Iskola, Öcsöd, „Kalandorok” – 85+1 pont. A csapat tagjai: Árvai Alina Nikoletta, Farkas Tibor és Jakab Kamilla Elizabet (6. osztályosok).

2.    Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba, „Termész-eszesek” – 85 pont. A csapat tagjai: Ladwer Janka, Piszter Rebeka és Varga Petra (5. osztályosok).

3.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Szarvas, „ZEB-ra” – 84 pont. A csapat tagjai: Nagy Boglárka, Kepenyes-Darida Zoé, Tóth-Rigler Emma.

3.  Implom József Általános Iskola, Gyula, „Csicsergők” – 84 pont. A csapat tagjai: Szilágyi Dorka, Gyura Alexandra, Hőgyes Csenge.

4.  Erzsébethelyi Általános Iskola, Békéscsaba, „Vízparti horgászok” – 83,5 pont. A csapat tagjai: Pepó Lili, Urbán-Magyar Benjámin, Farkas Dávid (5. osztályosok).

5. Dobozi Általános Iskola, „Meggyérésűek” – 83 pont. A csapat tagjai: Kovács Petra (7. oszt.), Balog Boglárka (8. oszt.) és Czegle Zsolt Bendegúz (8. oszt.).

6.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Szarvas, „Tavaszi zöldikék” – 80,5 pont.  A csapat tagjai: Bagi Alíz Diána, Bány Maja Szófia, Nagy Petra (6. osztályosok).

7.    Kossuth Lajos Általános Iskola Szeged-Szőreg, „Szőregi sasok” – 80 pont. A csapat tagjai: Kókai Ákos (7. oszt.), Kókai Szabolcs (5. oszt.) és Szendrei Bence (7. oszt.).

8.    Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Szarvas, „A Hangyák és a Darázs” – 73 pont. A csapat tagjai: Bánfi Anna, Csicsely-Podani Anna, Demcsák Luca Hanna (6. osztályosok).