Görgeti már az őszi szél a sziki ballagófüvet

A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehér-tó környezetében nagy számban él egy különös szaporodási stratégiával rendelkező, „vándorló” növény, a sziki ballagófű.

Jellegzetessége, hogy ősszel szinte labdává gömbölyödik, így a szél felkapja, sodorja, miközben magjait elszórja.

A sziki ballagófű 30-70 cm magasra növő, sókedvelő növény. Jellegzetes élőhelyei a szikes tómedrek, vakszikes területek és szikes legelők. Tőtől elágazó hajtásrendszere a kezdeti zöld színűből később pirosra színeződik. Pozsgás murvaleveleiben nedvességet raktároz, így alkalmazkodva a száraz körülményekhez.

A virágzást követően a növény gömb alakú formát vesz fel, késő ősszel pedig a tövénél letörik, ekkor egy sejtréteg elvékonyodik, hogy megkönnyítse a leválást. A tövéről levált, labda formájú növényt pedig szabadon görgetik a pusztai szelek, így biztosítva a magok minél messzebbre jutását. Innen származik e növény elnevezése is.

A sziki ballagófű ritka és védett növény, azonban a Körös-Maros Nemzeti Park területein még jelentős állományai élnek. Például a kardoskúti Fehér-tónál, ahol a tó kiszáradt medrében, a környező gyepeken, valamint az innen néhány kilométerre északra elhelyezkedő, szintén kiszáradt Kis-Sóstóban is rábukkanhatunk kisebb-nagyobb állományaira.

sziki ballagófű
Fotó: Palcsek István Szilárd
sziki ballagófű
Fotó: Palcsek István Szilárd