Élőhelykezelés az Ugrai-réten

A Körös-Maros Nemzeti Park egyik legértékesebb vizes élőhelye a Biharugra határában fekvő Ugrai-rét. Nem csupán a mocsár, de az azt övező nedves rétek is sok természeti értéket őriznek.

Ezeket a réteket régebben rendszeresen kaszálták, hiszen száraz években is bőséges szénatermést lehetett róluk betakarítani. Igaz, a tájtörténeti kutatások szerint az Ugrai-rét nem így nézett ki, mint manapság. Egy, a mainál sokkal nagyobb kiterjedésű, de sekélyebb vízborítású, klasszikus, időszakos vízállású helyről volt szó.

Szerencsére az értékes mocsárrétek nagy kiterjedésű foltjai a mai napig megvannak. A KMNPI megalakulása előtti, több évtizedes használaton kívüli időszak azonban kedvezőtlen változásokat hozott a területen. Sok helyen homogén nádas állományok alakultak ki és egyes területeken az invazív gyalogakác is megjelent. Igazgatóságunk évek óta folyamatosan végzi a mocsárrétek állapotának javítását. A nád zúzásával és a gyalogakác speciális gépekkel történő eltávolításával nyitunk utat a rétek regenerációjának. A munka sikerességét az is bizonyítja, hogy az idei évben ezeket a területeket már kaszálni tudtuk, ami a fenntartás és megőrzés legfontosabb eleme.

A növényzetben szintén kedvező változásokat rögzíthettünk. A pompás sisakos kosbor, a hússzínű ujjaskosbor és egyéb értékes mocsárréti fajok állománya megerősödött, így a rendszeresen kezelt területeken újra virágpompájukkal gyönyörködtetik a természetjárókat. A kezelést minden évben rendszeresen el kell végezni, különösen a gyalogakác esetében, mert egy-két év kihagyás is az eddig elvégzett munka eredményeit veszélyezteti.

Kaszáló a gyalogakácos helyén
Kaszáló a gyalogakácos helyén Fotó: Biró István
Küzdelem a gyalogakáccal
Küzdelem a gyalogakáccal Fotó: Biró István
ilyen volt
Ilyen volt Fotó: Biró István

logók