Egyszerre két békászó sast is megfigyeltünk Bucsa külterületén

A nyári kaszálások megkezdése óta a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai több békászó sast is megfigyeltek Bucsa külterületén. Érdekesség, hogy egy alkalommal két, együtt mozgó példány is szem elé került.  

A békászó sasok hegy- és dombvidékeken költenek, a dél-alföldi tájakra csak táplálkozni járnak. Első példányaik általában már június második felében megjelennek, s egészen augusztus végéig megfigyelhetőek.  

A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén idén az első békászó sast június végén láttuk Bucsa külterületén, egy Natura 2000-es gyepen, ahol éppen befejeződött a kaszálás. Azóta több megfigyelés is esett, ráadásul volt, hogy egyszerre két példányt is láttunk. Előszeretettel keresik fel a lekaszált gyepeket, ahol könnyen megtalálják a rágcsálókat, hüllőket, kétéltűeket. Élő zsákmányra is vadásznak, de a többi sasfajtól eltérően nem csupán egy magas ponton ülve, vagy a levegőben termikelve pásztázzák a tájat, hanem a talajon, úgymond „gyalogszerrel” is vadásznak. Érdekes látvány, ahogyan ezek a nagy madarak a fűben üldögélnek, sétálnak, vagy éppen futnak a kiszemelt zsákmány után.

Bucsa külterületét a békászó sasok más években is rendszeresen felkeresik. Az itteni gyepek, kaszálók, erdők kedvező körülményeket kínálnak számukra. Tavaly egy gyűrűzött példány is felbukkant, amelyet 2019-ben, fiókaként jelöltek meg Németország északkeleti részében.

békászó sas
Fotó: Janó Gizella

logo