Egyéjszakás kaland: poszátákat gyűrűztünk, vaddisznónyomokra bukkantunk

Huszonöten vettek részt augusztus 14-15-én, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett „Egyéjszakás kaland a szabadkígyósi Nagyerdőn” elnevezésű programon. A résztvevők között örvendetesen sok volt a gyermek.

A sok éves múltra visszatekintő, hagyományos programon ezúttal is elsősorban a közösségi együttlétre, a természet megélésére koncentráltunk. Ennek megfelelően nem tudományos igényű előadásokra, hanem inkább a természetben való boldogulást segítő információk átadására törekedtünk. A táborveréssel, sátorállítással kapcsolatos tudnivalókon kívül szó esett például arról, milyen éjszakai zajokra számíthatunk az erdőkön, mezőkön. Mit tegyünk, ha megcsíp bennünket egy darázs, esetleg egy kullancs.

Természetesen szakmai programot is szerveztünk. A kifeszített madárfogó hálókban az alkonyati és a hajnali órákban összesen húsz madarat találtunk. Voltak köztük kerti, kis és barátposzáták, csilpcsalpfüzikék és tövisszúró gébicsek is. Valamennyiük lábára apró jelölőgyűrűt helyeztünk.

Két erdei túrát is szerveztünk: a gyermekeknek egy rövid, lámpamentes éjszakai túrát, később pedig a felnőtteknek egy hosszabb túrát, melynek során fotózásra is lehetőségük nyílott.

A csapat összekovácsolását nagyban segítette az esti tábortűz melletti beszélgetés, szalonnasütés. Hajnali 2-ig ébren voltunk, s bár a remélt hullócsillagokból csupán néhányat láttunk, de a fantasztikusan szép éjszakai égboltban és a Tejútban így is gyönyörködhettünk.

madárgyűrűzés
Fotó: Gál Zoltán
Tábortűz
Fotó: Gál Zoltán
Tábortűz
Fotó: Gál Zoltán