Dévaványán járt a „Ma egy fészek, holnap az óceán!” című akció

A Varázslatos Magyarország csapata hívta életre a „Ma egy fészek, holnap az óceán!” című természetvédelmi és fotós akciót, melynek legutóbbi állomása a Körös-Maros Nemzeti Parkban volt.

A program célja, hogy önkéntesek bevonásával különböző természetvédelmi akciók megvalósítása során hívja fel a figyelmet, hogy az egyén is sokat tehet a természeti értékek megóvásáért.
 
A Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterülete volt a legutóbbi akció helyszíne, ahol szeptember 5-én rekordszámú önkéntes jelent meg a regisztrációnál a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban. A délelőtt folyamán először 30 madárodút szereltek össze és festettek le a lelkes önkéntesek, majd a Látogatóközpont gyógynövényes kertjében segítettek gyomlálni. Végül a legelszántabbak a védett gyepen lekaszált fűfélék összegyűjtésében segítettek. Az elkészült odúk a tél végén kerülnek majd kihelyezésre a Dévaványai-Ecsegi puszták erdőfoltjaiban, segítve a különböző odúban költő énekesmadarak fészkelését.
 
A délután folyamán az önkéntesek fényképezőgépre és távcsőre cserélték a kalapácsokat, ecseteket, kapákat és vasvillákat, hogy egy szakmai programon vegyenek részt, melyen először a Túzokvédelmi Állomáson ismerkedtek meg a Dévaványán folyó túzokvédelmi munkával. A részletes bemutató után a Túzokvédelmi Mintaterületre vezetett az út, ahol azokat az idei mentett és felnevelt fiatal túzokokat tekintették meg, amelyek az ősz során fognak csatlakozni vad társaikhoz, hogy megkezdhessék szabad életüket. Útközben önkénteseink vad túzokokkal is találkoztak, melyek tisztes távolságból figyelve egy lucernatáblában töltötték délutáni pihenőjüket.
A szakmai program másik attrakcióját a kék vércsék őszi gyülekezésének megfigyelése adta. A Körös-Maros Nemzeti Parkban több tradicionális gyülekezőhelye ismert e karcsú ragadozó madaraknak. Az egyik legjelentősebb éjszakázó helyük itt Gyomaendrőd és Dévaványa térségében szokott lenni, ahová az egész napos vadászat után több száz, némelyik évben több ezer példány húz be alkonyatkor. A pompás pusztai naplementében ezúttal közel 500 kék vércse körözött egy kisebb erdőfolt felett mielőtt oda beültek volna éjszakázni.

Fotó: Ezer Ádám
Fotó: Varázslatos Magyarország