Cinegék, pólingok, partfutók - Ismét számoltuk a madarakat a Kis-Sárréten

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi évekhez hasonlóan idén is bekapcsolódott az Európai Madármegfigyelő Napok programjába.

Szeptember 30-án a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Békés Vármegyei Helyi Csoportjával közösen szerveztünk madárszámlálással és madárgyűrűzéssel egybekötött túrát a Kis-Sárréten.

A találkozó ezúttal is az igazgatóság Bihari Madárvártáján volt. A szép őszi, vénasszonyok nyarát idéző időben 31 vendég látogatott el hozzánk. A résztvevők többsége Békés vármegyéből érkezett, de jöttek Szegedről és Gödöllőről is.  A program kerete ezúttal is a mindig népszerű madárgyűrűzés volt, melynek során 11 faj 60 egyedét sikerült befogni. A leggyakoribb madár a széncinege és a kék cinege volt, de fogtunk többek között vörösbegyet, barátposzátát és erdei szürkebegyet is.

A gyűrűzést követően gépkocsikkal átmentünk a Begécsi-halastavakra, ahol egy nyolc kilométeres gyalogtúra keretében ismerkedtek a résztvevők a térség madárvilágával. A lecsapolt tóegységeken nagyszámú partimadár táplálkozott. Láttunk többek között bíbiceket, nagy pólingokat, havasi partfutókat, továbbá egy ritka vendég, egy kis goda is szem elé került.

A vadrécék közül tőkés récéből láttunk a legtöbbet, de a szintén szép számú csörgő récék már az őszi madárvonulás beköszöntét jelezték számunkra. A vállalkozó kedvű túrázók egy kis ügyességi játékban is részt vehettek. Az egyik tavon ugyanis két színes gyűrűvel jelölt kanalasgém is táplálkozott a nagy madártömegben, s többeknek sikerült leolvasni a gyűrűkön lévő kódokat. Mint később kiderült, a madarakat idén tavasszal, fiókakorukban jelölték a Hortobágyon.

Sétánk közben egy ritkán megfigyelhető hermelin is átszaladt előttünk. A túra után néhányan még visszatértek a programot lezáró madárgyűrűzésre, a Bihari Madárvártára.

Az Európai Madármegfigyelő Napokon Magyarország hagyományosan jól szerepel, ez így volt most is. A játékos versenyben hazánk a 34 résztvevő ország közül a rendezvényhelyszínek számában első helyet ért el (161 helyszín), a résztvevők számában második helyen végzett (2 445 fő), míg a megfigyelt madarak számában negyedikként zárt (192 474 példány).

Köszönjük részvételüket, s jövőre is várunk mindenkit erre a jó hangulatú programra.

Begécsi túra
Fotó: Tóth Imre
madárgyűrűzés
Fotó: Tóth Imre