Bölényekkel ünnepelt a Körösvölgyi Állatpark

Március 15-én, nemzeti ünnepünk alkalmából különleges program várta a látogatókat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjában, Szarvason.

A vendégek egy olyan állatfajjal ismerkedhettek meg közelebbről, amely a kontinens egyik legjelentősebb természetvédelmi sikertörténetének szereplője: az európai bölénnyel. Az esemény középpontjában a faj története, jelentősége és megőrzése állt.

Az európai bölény egykor hatalmas területeken élt Európában, ám az emberi tevékenység következtében állománya drasztikusan csökkent. A Kárpátokban élő alfaja, a Kárpáti bölény már az 1700-as évek közepére eltűnt a természetből. A modern természetvédelem összefogásának köszönhetően azonban a faj nem pusztult ki. Az állatkertekben fennmaradt példányokkal indult meg az a tenyésztési program, amelynek eredményeként ma már ismét több helyen élnek európai bölények a természetben.

A szarvasi bemutatóhelyen élő egyedeikkel testközelből találkozhattak a látogatók. A program során Policht, a 19 éves európai bölény bika és fia, a 10 éves Szabír került bemutatásra. A legbátrabb látogatók kézből is etethették a hatalmas állatokat, ami felejthetetlen pillanatokat jelentett sokak számára. A résztvevők így nemcsak hallhattak a faj történetéről, hanem valóban közel kerülhettek ehhez a lenyűgöző fajhoz. Az európai bölény története jól példázza, hogy az emberi összefogás képes megmenteni a kihalás szélére sodródott fajokat. A Körösvölgyi Állatpark pedig továbbra is fontos szerepet vállal a természeti értékek bemutatásában és a természet szeretetének átadásában.

Akik esetleg erről a programról lemaradtak, azok bepótolhatják a Körösvölgyi Állatpark két napos húsvéti rendezvényén, ahol számos érdekes állatbemutatóval és sok más, nagyon színes programmal várjuk majd a vendégeinket.

https://www.kmnp.hu/hu/programok/kinn-a-barany-benn-a-farkas-husvet-a-kastelykertben-472