A Körös-Maros Nemzeti Park védett, legeltetett területeit járva még októberben is utunkba kerülhet néhány felugró sisakos sáska. A napokban a nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületéhez tartozó Barackoson szép számmal megfigyeltünk ilyen nagyméretű ízeltlábúakat.
A védett sisakos sáska aránylag nagy elterjedésű faj, a Földközi-tengertől egészen Közép-Ázsiáig előfordul, elsősorban a sztyeppzónákban. A Kárpát-medence központi részén éri el északi elterjedési határát. Magyarországon legnagyobb élőhelyei a Kiskunságban vannak, de a többi síkvidéki területen is megtalálható.
Hazánkban ez az egyik legnagyobb sáskafaj, a nőstények a termetesebbek, az ő testhosszuk a 6 centimétert is elérheti. Keskeny, vékony állat, hosszú elnyújtott fejjel, tojásdad szemmel, rövid, erős, előrenyúló csápokkal. Színezetében alkalmazkodik a környezetéhez: a zöldtől az egészen a barnás-sárgás színig bármilyen lehet, sőt vannak tarka példányai is. Vékony testalkatának köszönhetően jól el tud bújni a fűben, ezért is nehéz rábukkanni. Leginkább a frissen kaszált, vagy az alaposan lelegeltetett területeken van esélyünk megpillantani. Így történt ez Barackoson is, ahol egy madártani felmérés során, a területet járva többször is megfigyeltünk felugró sisakos sáskákat. Csupán pár métert repültek, majd újra leszálltak a rövidfüvű legelőre.