Bajszos halóriás költözött a Körösvölgyi Állatpark akváriumába

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának az egyik akváriumában mostantól új fajjal, egy európai harcsával találkozhatnak vendégeink. 

Az összességében 7000 literes, három medencés akváriumrendszerben a hazai vizek békés, ragadozó és adventív halait ismerhetik meg látogatóink.

Az európai harcsa a viza után a második legnagyobbra növő édesvízi halfaja kontinensünknek, halfaunánk „óriása”. Egyes példányai a két métert és a 100 kg-ot is elérhetik. Az állatpark akváriumának új lakója kb. 50 cm-es hosszúságú, de ezzel a mérettel is már most a bemutatóhely egyik fő látványossága.

Ez a folyó és álló vizeinkben is gyakori ragadozó hal elsősorban halakkal, rákokkal, piócákkal, kétéltűekkel, puhatestűekkel táplálkozik. A nagyobb példányok a víz közelében élő kisebb emlősöket, továbbá vízimadarakat is zsákmányolnak.

Széles száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszt találunk amik a tájékozódást és ízlelést segítik. Apró tűhegyes, úgynevezett gereben fogazata van, ami reszelőre emlékeztet, szemei kicsik, de látásával és szaglásával is jól tájékozódik. Színe a vízfenékhez alkalmazkodik, többnyire fekete vagy szürke. 

 Az európai harcsa májustól júliusig ívik. Az ívóhelyen a hím készíti a fészket. Gyakran parti növényzet alá maga ásva gödröt, majd a környéken várja az ívásra hajlandó ikrás fajtársait. Körülfonja a nőstény has tájékát és kipréseli belőle az ikrákat, amelyeket nyomban megtermékenyít. Az ikrák a növényzet vízbelógó gyökérzetére tapadnak. A nőstény 60.000 ikrát rak le, amelyből 2,5-3 nap múlva bújnak ki az ivadékok.  Az ikrák lerakása után a hím a fészket és a kikelt ivadékot is őrzi még két-három hétig. Meleg környezetben gyorsan növekszik.

Ezt a rejtőzködő életmódot élő, víz alatti óriást, egyéb érdekes halfajok mellett, mindenki megtekintheti testközelből a Körösvölgyi Állatparkban.

harcsa
Fotó: Bencsik Antal Zsolt