Az Anna-liget volt Szarvas első arborétuma

A nemzetközi hírű Szarvasi Arborétumot, hazánk legnagyobb fás gyűjteményét sokan ismerik, de azt csak kevesen tudják, hogy a város első fás díszkertje és egyben a „Pepi-kert” őse, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkjának otthona, az Anna-liget volt.

A kertalapító gróf Bolza József a XIX. század elején Bécsben királyi testőrként szolgált. Nagy hatást gyakorolt rá a híres schönbrunni nyári palota parkja és a főúri kastélykertek pompája. Ezért nyugállományba vonulása után, a 19. század harmincas éveiben a szarvasi Bolza-kastély kertjén kívül a magasabb fekvésű Anna-ligetben álma megvalósult, parképítésbe kezdhetett. A tájképi stílusban kialakított parkba Schönbrunnból hozatott földlabdás páfrányfenyőt és mamutfenyőt. Az Anna-ligettel párhuzamosan a mai arborétum területén is végzett telepítéseket. A kert felesége, gróf Batthyányi Anna, után kapta az Anna-liget nevet.

Megkezdett munkáját az unokája, Bolza Pál folytatta. Ő azonban, a Körösök 1880-as a szabályozása után, az Anna liget-ből a növények egy részét a mai Szarvasi Arborétum területére, a „Pepi-kertbe” telepítette át. Lovaskocsikon nagy, gyökeres földlabdákkal került átszállításra a termetesebb fák egy része.

Az Anna-ligetbe 1908-ban gróf Bolza Anna (gróf Bolza Pál unokatestvére) és férje gróf Csáky Albin gyönyörű kastélyt építetett, mely ma a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság székháza. Az Anna-liget már a régi tulajdonosai idején sem kizárólag a grófi családok üdülését, pihenését szolgálta. A parkot közösségi események, majálisok megtartására is használták. Az évszázados ligeterdő és park tanúja volt vidám óráknak és mulatságoknak is. Ma is bárki megtekintheti, hiszen napjainkban a Körös-Maros Nemzeti Park legnépszerűbb bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak ad otthont. Az állatpark látványosságai mellett a területen most is megfigyelhetők a grófi család egykori fás telepítései. A hajdani gyűjteményes kert emlékét látványos szoliterként juharlevelű platán, virginiai boróka, sima- és vörösfenyők őrzik. Nem mellesleg szintén az Anna-ligetben sétálva találkozhatunk a Dél-Tiszántúl egyik legtermetesebb kocsányos tölgyével is.

Anna-liget
Fotó: Babák Zoltán
Anna-liget
Fotó: Babák Zoltán
Anna-liget
Fotó: Gergely Attila Zoltánné
Anna-liget
Fotó: KMNPI adatbázis
Anna-liget
Fotó: Komlós Attila
Anna-liget
Fotó: Urbancsok Éva

 

Anna-liget 1.
Fotó: Urbancsok Éva
Anna-liget
Fotó: Urbancsok Éva