A szarvasi „Szemfüles baglyok” nyerték a Túzok Tusa 2022 természetismereti versenyt

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Körösvölgyi Állatpark bemutatóhelyének népszerű Túzok Tusa természetismereti versenyét idén a szarvasi „Szemfüles baglyok” csapata nyerte.

A győztes csapatban a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola felső tagozatos tanulói szerepeltek, felkészítő tanáruk Bencsik Tiborné.

Az első- írásbeli- fordulóra 14 településről 72 csapat nevezett. Ebben a fordulóban dőlt el, hogy melyik 20 csapat vehet részt a Körösvölgyi Állatparkban rendezett terepi döntőben.

Hasonlóan az írásbeli fordulóhoz, a döntőben is változatos feladatok megoldásával kellett a csapatoknak szembenézniük, így volt élőlények és nyomaik meghatározása, állathangok felismerése, „A Körös-Maros Nemzeti Park Természeti Kincsei”című kiállításhoz kapcsolódó feladatok megoldása, Gyógynövényes kérdések megválaszolása, illetve sor került a kihelyezett költőláda fajainak vizsgálatára és ornitológiai gyűrűk játékos ellenőrzésére is.

A közel 60 diákból álló 19 csapat versengését végül egy túzoklábnyi előnnyel szarvasi diákok nyerték.

Szívből gratulálunk nekik és felkészítő pedagógusainak is.

A 2022. évi Túzok Tusa verseny eredményei:

I. helyezett 135 ponttal: Szemfüles baglyok

Bánfi Péter, Kis Tünde, Petrovics Soma - Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Szarvas

II. helyezett 130 ponttal: Bodza

Agárdi Laura, Sós Csilla, Tóth Lea - Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Ált. Iskola, Hódmezővásárhely

III. helyezett 128 ponttal: Brekkencsek

Béres Bence, Cserenyecz Hanna, Kabai Zalán - Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, Békéscsaba

IV. helyezett 126 ponttal: A három Túzkétás

Lestyan Lili, Lohr Lili, Opauszky Lara - Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Szarvas

V. helyezett 123 ponttal: ATK osztag

Árvai Alina Nikoletta, Farkas Tibor, Jakab Kamilla Elizabet - Öcsödi József Attila Általános Iskola, Öcsöd

VI. helyezett 122 ponttal: Kockás Katicák

Bánfi Anna, Csicsely- Podani Anna, Demcsák Luca - Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Szarvas

VII. helyezett 121 ponttal: Természetbúvár szakkör

Mészáros Bálint, Nagy Lajos, Pabar Tamás - Arany János Ált. Iskola Móricz Zsigmond Kollégium Tagintézménye, Kisújszállás

VIII.-IX. helyezett 120 ponttal: Bíbor Vadgerlék

Gyura Alexandra, Hőgyes Csenge, Szilágyi Dorka - Gyulai Implom József Ált. Iskola, Gyula

VIII.-IX. helyezett 120 ponttal: Hős cincérek

Jancsik Ildikó, Soós Petra, Zahorán Noémi - Erzsébethelyi Ált. Iskola, Békéscsaba

X. helyezett 119 ponttal: Körösök Hölgyei

Laduver Janka, Pepó Lili, Varga Petra - Erzsébethelyi Ált. Iskola, Békéscsaba

XI. helyezett 117 ponttal: A természet lányai

Dráguly Lia Zsófia, Tóth Jázmin, Tóth Réka - Szabó Pál Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola, Vésztő

XII. helyezett 116 ponttal: Túzokföldiek

Csatári Bence, Mideczki Panna - Ványai Ambrus Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola, Dévaványa

XIII. helyezett 115 ponttal: Ez csak természetes

Aszalai Enikő, Bába Cintia, Szabó Nóra - Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Ált. Iskola, Hódmezővásárhely

XIV. helyezett 113 ponttal: Csillagok

Baji Lotti, Jakab Valéria, Varga Ivett - Dr. Hepp Ferenc Ált. Iskola, Békés

XV. helyezett 111,5  ponttal: Túzokleső gézengúzok

Jakab Márton János, Karmanóczki Ádám- Dr. Hepp Ferenc Ált. Iskola, Békés

XVI. helyezett 110 ponttal: Pipivadászok

Hanzel Judit, Nádudvari Patrícia , Pinke Noémi Bíborka- Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Szarvas

XVII. helyezett 107 ponttal: Battonya Földikutyái

Kiss Virág Antónia, Medve Emília, Simon Sára Júlia - Magdu Lucian Román Ált. Iskola és Óvoda, Battonya

XVIII. helyezett 106 ponttal: Sárréti Refisek

Diószegi Benedek, Pálfi Judit, Váczi Zsolt - Sulyok István Református Ált. Iskola, Komádi

XIX. helyezett 101 ponttal: Túzok Tudósok

Dániel-Székely Áron, Molnár Ábel, Veres Zsombor - Gyulai Implom József Ált. Iskola, Gyula

XX. helyezett (nem tudott részt venni a versenyen): Farkasok

Gál Inana, Rómer Lili, Varnyú Erik Zénó - Szlovák Általános Iskola, Szarvas