Közismert madárfajunk, a seregély rövidtávú vonulóként idén is az elsők között tért vissza a Körös-Maros Nemzeti Parkban fekvő Kardoskúti-pusztára. A párok már összeálltak, s reggelente gyönyörködhetünk vidám, változatos énekükben.
A kardoskúti Fehér-tó térségében február végén, március elején a seregélyek száma már meghaladta a hatezer példányt. Népes csapataik elsősorban a nedvesebb pusztai gyepeken keresgélik rovartáplálékukat. Gyakran megfigyelhető, hogy a seregélyek az ilyenkor szintén csapatokba verődő bíbicek közé vegyülnek. Ennek oka, hogy mindkét faj hasonló jellegű élőhelyeken táplálkozik ebben az időszakban, és az együtt mozgó nagyobb csapatok nagyobb biztonságot nyújtanak a ragadozók ellen. Éjszakázni a terület nádasaiba járnak, gyülekezésük során a rajok látványos alakzatokba rendeződése és gyors összehangolt mozgása szemet gyönyörködtető látvány.
A seregély akármennyire is kedveli a zajos társaságot, főként magányosan költ. Előnyben részesíti a falusias területeket, ahol a mesterséges építmények és az idősebb fák fészkelési helyet biztosítanak számára. Kardoskút Pusztaközpont is kedvelt fészkelőhelyük, ahol a hímek már március elején elkezdték kiválasztani a fészkelésre alkalmas odúkat és az első költőpárok is összeálltak. Ilyenkor már korán reggel elkezdik vidám és változatos éneküket, ami egy halk, finom hangzású fütyüléssel kezdődik, majd a dallamos, és mechanikus hangzású zajokból álló strófáiba gyakran szövi bele más madarak énekfoszlányait. Ezért aztán ha egy márciusi reggelen a jóval később érkező sárgarigó jellegzetes „huncutabíró”-ját halljuk, biztosak lehetünk benne, hogy nem a sárgarigó, hanem egy jókedvű seregély énekét hallgatjuk.
