A Körös-Maros Nemzeti Park pusztáin sokféle apró énekesmadár költ. Ezek a kicsiny madarak igen leleményesek: fák, vagy bokrok híján fűcsomók, zsombékok tövébe rejtik tojásaikat.
Bár nemzeti parkunk területén vannak természetvédelmi szempontból értékes erdők is, de alapvetően a sík pusztai élőhelyek határozzák meg a védett területek karakterét. Sokak számára ismert, hogy az erdei apró termetű énekesmadarak jó része fák odvaiban, rejtett, védett helyen rakja le tojásait és neveli fiókáit. Amely fajok pedig nem odúban költenek, azok is általában a legsűrűbb bokrok rejtekén építik fészküket, ugyanis számos veszély leselkedik a tojásokra és a fiókákra az időjárás viszontagságaitól kezdve a ragadozókig.
A nyílt pusztai élőhelyeken, gyepeken sokszor több száz, vagy ezer hektáron egyáltalán nincs erdő, de még egyetlen fa, vagy bokor sem. Az énekesmadarak azonban ezekről az élőhelyekről sem hiányoznak. Vannak kifejezetten ide kötődő fajok, mint például a vaskos csűrű, színezetében verebekre emlékeztető, jellegzetes, dallamos énekkel rendelkező sordély, vagy a kifejezetten árokpartokat, útszéli mezsgyéket kedvelő, vörös-fehér-fekete színekben pompázó cigánycsukok és rozsdás csukok. S ilyenek a pusztai tocsogós, vizes élőhelyek emblematikus madarai, az élénk citromsárgán virító, magas fűszálakra, nádszálakra gyakran kiülő sárga billegetők is. Ezeknek a fajoknak sem az odú rejteke, sem a sűrű bokrosok nem állnak rendelkezésükre a fészekrakáshoz. Ők a talajon való fészkeléshez alkalmazkodtak és még itt, ezeken a látszólag kopár, és rejtekhelyet nehezen adó pusztákon is mesterien képesek elrejteni fészekaljaikat a ragadozók elől.
Sokszor előfordul, hogy a pusztán sétálva az ember lába előtt csupán néhány méterre repül föl egy apró énekesmadár. Ilyenkor szinte centiméterre pontosan meg tudjuk mondani, honnan láttuk felrepülni a madarat, de a helyszínt átnézve mégsem találunk fészekre utaló jelet. Ez sok esetben nem azt jelenti, hogy nincs ott fészek, hanem hogy igazán hatékonyan vannak elrejtve a tojások vagy a fiókák. Sokszor felülről, felülnézetből teljes takarásban van a fészek. Az apró énekesek egy lehajló fűcsomó, apró zsombék tövébe, kiválóan álcázva építik be fészküket és rakják le aprócska, rejtőszínű tojásaikat. Nem a levegőből szállnak le a fészekbe, hanem annak közelében, a növényzet között, a talajon landolnak, s onnan sétálva közelítik meg. Szükség is van az effajta rejtőzködésre, hiszen a pusztán a többféle ragadozó jelent veszélyt a fészekaljakra. A levegőben barna rétihéják portyáznak, a talajszinten molnárgörények kutatnak zsákmány után.
Fotó: Balla Tihamér
