A nyár végi pusztát lilára festi a magyar sóvirág

Ahogy közeledünk a nyár végéhez, a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó Kardoskúti-pusztán egyre több magyar sóvirág díszlik. Nemsokára egy másik sótűrő növény, a sziki őszirózsa is tömegesen megjelenik majd.

Augusztus elejére már kiszáradtak, s egyre inkább sárga színűre váltottak a puszta szikes gyepjei. Egyre nagyobb számban találhatók rajtuk a kékes-lilás magyar sóvirágok. A tavalyi évvel ellentétben most csapadékosabb volt az év, főleg a tavaszi időszak. Nagyobb területeken és hosszabb ideig maradtak meg a gyepi vízállások. Ennek köszönhetően a sóvirágok most jóval magasabbak, erősebbek és sokkal több rajtuk a virághajtás.

Az első kinyílt virágokat már június második felében észleltük, s számuk folyamatosan emelkedett. Augusztus elején már voltak olyan pusztafoltok, melyek a nyár végi állapotokat idézték: a besárgult fűben nagyobb, összefüggő. lila foltokat alkotott a magyar sóvirág. Főként a Macelka-nádasban és Fecskésen láthattunk több hektáros, kékeslila foltokat. Virágzásának csúcsidőszaka augusztus végén, szeptember elején van, s egészen szeptember végéig láthatjuk nagyobb foltjait. 

A magyar sóvirág endemikus növény, a Kárpát-medence bennszülött faja. Só- és szárazságtűrő, s leginkább a szikes, ürmös pusztai élőhelyeket kedveli. Főként a Tiszántúlra jellemző, mert itt vannak ilyen ürmös puszták. A földön fekvő tőlevelei vastagok, bőrszerűek, a víz raktározására alkalmasak. Mélyre hatoló gyökerei vannak, ami szintén segíti a szárazságtűrésben.

Amikor a magyar sóvirágok elnyílnak, akkor egy másik, szintén kékeslilás színű, sótűrő növény, a sziki őszirózsa veszi át a főszerepet az ürmös pusztákon.  Ennek első, virágzó példányai is rendszerint már júniusban megjelennek, de utána ez a folyamat megtorpan, s csak augusztusban kezdenek újra nyílni tömegesebben az őszirózsák.

A sziki őszirózsa virágzásának csúcsa jellemzően szeptember közepétől október közepéig tart, de egészen az első fagyokig láthatunk még virágzó példányokat. Ez a növény főként azokon a pusztafoltokon fordul elő, ahol tavasszal hosszabb-rövidebb ideig megmaradt a vízborítás. Levele pozsgás, képes a víz tárolására. A Kardoskúti-pusztán belül elsősorban a Kis-Sóstónál, a Macelka-nádasban és a Fehér-tó partszegélyében, a nádas, zsiókás területeken fordul elő.  Szeptember elején már egyre több a nyíló sziki őszirózsa, ami azért is fontos, mert kedvelik a beporzók, így nagyon fontos őszi méhlegelőként is szolgál.  

sóvirág
Magyar sóvirág Fotó: Palcsek István Szilárd

 

sziki őszirózsa
Sziki őszirózsa fotó: Palcsek István Szilárd