A Maros mentén már nyílnak az első csillagvirágok 

A ligeti csillagvirág a Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületének jellegzetes, őshonos növényfaja. Idén az enyhe időjárásnak köszönhetően a szokásosnál korábban, már február 16-án megjelentek az első kék virágok.

Hagymás növényről lévén szó, a ligeti csillagvirág a föld alatt vészeli át a telet, onnan bújnak ki tavasszal a hajtásai. Az egyik első növény, amely már kora tavasszal látványossá teszi az erdők alját.

Az első virágzó töveket a Maros jobb partján, egy meredek, leszakadt partfal tetején találtuk meg, ahol a nap beesési szöge pont ideális, s így hamar fel tudta melegíteni a talajt. A növény tömeges virágzása is minden bizonnyal hamarosan megkezdődik.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül a Maros-ártérben, Magyarcsanád-Bökény térségében találhatók a védett ligeti csillagvirág legnagyobb állományai. Leginkább a tölgyeseket kedveli, de sűrűn előfordul az ártéri fűz-nyár ligeterdőkben is.

Aki szeretne gyönyörködni a marosi erdők kékes-lilás szőnyegében, annak érdemes eljönnie március 18-án a hagyományos csillagvirág-túránkra (részleteket honlapunkon találnak).

csillagvirág
Fotó: Balla Tihamér