A Kis-Sárrét mocsarainak ritka növénye- a kolokán

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén él az éles kolokán. Nálunk egykor elterjedtebb lehetett, de a mocsarak lecsapolásával élettere beszűkült. Jelenleg a nemzeti parkban csak a Kis-Sárrét valaha kiterjedt mocsarának egyik maradványában, a Biharugra melletti Ugrai-rétben él.

A kolokán a békatutajfélék családjába tartozó növény. Évelő. Az álló vagy lassan folyó vizekben, a nádasok szélvédett zugaiban lebegő hínárnövényzet tagja. Levelei 10-50 cm-es levélrózsát alkotnak, mely hasonlít az ananászra, vagy az aloéra. Tavasszal a víz mélyén fejlődik ki, azután felemelkedik a víz felszínére, ősz végén pedig a növény iszapba kapaszkodó gyökerei lehúzzák a mederfenékre, ahol áttelel. A leveleinek széle élesen fűrészes, vigyázni kell, nehogy megvágja a kezünket. Kétlaki növény, termős és a porzós virágai külön növényen ülnek. A virága három fehér, 2-3 cm átmérőjű sziromlevéllel rendelkezik.

Elterjedési területe Európától Szibériáig terjed. Magyarországon mocsarakban, holtágakban elterjedt. A Dél-Tiszántúlon néhány pontról volt ismert, azonban élőhelyének megszűnése miatt teljesen visszaszorult.

Az Ugrai-rét nádasai között húzódó, 1,5 méter mély, nyíltabb vizű részeken alkot egybefüggő állományokat, májustól augusztusig virágzik.

kolokán
Fotó: Sallai Zoltán
kolokán
Fotó: Sallainé Kapocsi Judit