A Kígyósi tanösvényen túráztak az újkígyósi nagycsaládosok

Július utolsó hetében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósághoz tartozó Kígyósi tanösvényen túráztak az Újkígyósi Nagycsaládosok Közhasznú Egyesületének tagjai.

A nyári hónapokban a környező településekről gyakran érkeznek különböző civil szervezetek csoportjai a szabadkígyósi tanösvényre. Az újkígyósi nagycsaládosok első alkalommal látogattak el hozzánk. Egyhetes nyári táboruk keretében egy fél napot szántak a tanösvény bejárására.

A szakvezetéses túrára 41 résztvevő érkezett, 31 gyermek és 10 felnőtt. A fülledt, párás, meleg idő ellenére valamennyien jó hangulatban tették meg a mintegy 5 kilométeres távot. Útközben szó esett a puszták és az erdők élővilágáról, a különböző fa- és cserjefajokról, s természetesen a madarakról is. Láttunk hollót, szajkót, s fejünk felett énekelt a sárgarigó. Bokorlakó erdei pintyek, fekete és énekes rigók, meggyvágók is szemünk elé kerültek. Kiérkezve a pusztai szakaszra, egerészölyveket, barna rétihéjákat figyelhettünk meg.

A kirándulás csúcspontját a háromszintes kilátó jelentette. Innen ugyanis kiválóan lehet látni nemcsak a pusztai tájat és a legelésző állatokat, hanem az egykori folyók medreit, a szikpadkák, sziklaposok változó növényzetét.

túra
Fotó: Boldog Gusztáv László
túra
Fotó: Boldog Gusztáv László
túra
Fotó: Boldog Gusztáv László