A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületén ősszel is számos érdekesség várja a kirándulókat. Megleshetik például azokat az állatokat (vagy legalább a nyomaikat), amelyek a csatornákon, holtágakon keresztbe dőlt fákat hídként használják az átkeléshez.
Még ha élőben nem is sikerül találkozni az itt élő állatvilág sok képviselőjével, azonban nyomaik, a jelenlétükre utaló jelek megfigyelése is élményt nyújthat.
A Maros menti erdőkben – ahogyan más, természetközeli erdőkben is - számos holt fa található. Az idős, kiszáradt, odvasodó fák nagyon fontos ökológiai szereppel bírnak. Számos odúlakó madárfajnak biztosítanak fészkelőhelyet, a bennük lakó lárvák, rovarok pedig táplálékot is nyújtanak a madaraknak. Emellett egy kevésbé ismert szerep is társulhat hozzájuk. A viharok során, a lábon száradt fák kidőlhetnek, derékba törhetnek. Ha az adott fa egy ártéri csatornán, vagy a folyó egy keskenyebb mellékágán dől keresztbe, akkor egy új funkciót tud betölteni, mégpedig hídként szolgál számos erdei emlősállat számára.
Ezek az állatok nem szeretnek nagyon meredek partoldalakon le-föl közlekedni, még akkor sem, ha adott esetben ki van száradva az a meder, mint ahogyan az most is tapasztalható. Ha pedig víz áll a meder aljában, akkor ezeken a pontokon kívül sokszor lehetetlen az állatok átjutása. Mint ahogy a folyókon lévő átkelési pontok, hidak forgalmas csomópontokká alakultak az emberek számára, úgy egy-egy termetes, keresztben fekvő fatörzs is egészen forgalmas átkelőhely tud lenni az itt élő erdei állatok számára.
Nagyon jellemző például, hogy az egyébként ritkán szem elé kerülő, rejtett éjszakai életet élő, védett nyusztok az ilyen fatörzseken ugrálnak keresztül éjszakai portyáik során. Jelenlétükre lábnyomaikból és területjelzés gyanánt otthagyott, jellegzetes ürülékükből következtethetünk. Az egérfélék is előszeretettel használják ezeket a természetes hidakat, hiszen bár tudnak, de nem szeretnek úszni. A mindenki által ismert és kedvelt mókusok szintén megfigyelhetők ezeknél a kidőlt fáknál. A nyusztokhoz hasonlóan ők is alapvetően a lombkoronaszintben mozognak, és ha a talajszintre kell ereszkedniük, akkor is szívesebben használják közlekedésre a földön fekvő fatörzseket, mint magát a talajt.
Elsőre talán nem is gondolnánk, de több megfigyelés is alátámasztja, hogy a nagyobb testű erdei ragadozók szintén kihasználják ezeket az átkelési lehetőségeket. A térségben csúcsragadozóként jelen lévő rókák és aranysakálok is ezt teszik, igaz nekik vastag fatörzsre van szükségük a biztonságos mozgáshoz.
Alapvetően inkább éjszaka mozgó állatok használják tehát ezeket a természetes hidakat, de azért főleg a háborítatlanabb részeken előfordul, hogy napközben is megfigyelhetjük őket. Ha tehát ilyen csatornán keresztbe dőlt fatörzset látunk, érdemes a közelében elrejtőzve szemlélődni, vagy megvizsgálni a környezetében lévő nyomokat, életjeleket.
