A helyi természeti értékekkel ismerkedtek a magyarcsanádi iskolások

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őreinek munkájával és a Maros-ártér természeti értékeivel ismerkedhettek meg a közelmúltban a Magyarcsanádi Református Általános Iskola diákjai.

Az oktatási intézményben pályaválasztási témahetet tartottak, melynek célja az volt, hogy a diákok minél többféle szakmával, hivatással ismerkedjenek meg. A témahét keretében meghívást kapott Igazgatóságunk munkatársa is, aki mintegy 60 gyermek előtt tartott interaktív előadást.

A vetítéssel egybekötött előadáson szó esett egyfelől a Maros-ártér védett természeti értékeiről, másfelől a természetvédelmi őrök munkájáról, ezzel is népszerűsítve ezt a szép hivatást. Örömmel tapasztaltuk, hogy a diákok nagyon érdeklődőek voltak, jó kérdéseket tettek fel. Akadt olyan tanuló is, aki már komoly háttérismerettel és tudással rendelkezik a helyi természetvédelmi értékeket illetően.

Az előadáson áttekintettük a vízi élettértől kezdve a parti zónán át a hullámtéri erdők és gyepek különleges, védett állatainak és növényeinek legfontosabb jellemzőit. Szó esett a Marosban élő védett halakról (pl. magyar bucó, selymes durbincs), s azt is megtudhatták a diákok, hogy a különlegesen szép megjelenésű gyurgyalagok a Maros partfalában fészkelnek. Munkatársunk kifejtette azt is, hogy az ártéren legeltetett magyar szürke szarvasmarhák nagyon fontos szerepet játszanak a gyepterületek természetvédelmi kezelésében, s az inváziós gyalogakác visszaszorításában.

Bízunk benne, hogy a jövőben terepi programot is szervezhetünk a Magyarcsanádi Református Általános Iskola diákjai számára. A Bökényi tanösvényt bejárva élőben is megszemlélhetik majd a természeti értékeket.

előadás
Fotó: Szabó Ágnes
előadás
Fotó: Szabó Ágnes