A gubacsok

A Körös-Maros Nemzeti Park erdőit, mezőit járva különös, termésszerű képződményekre bukkanhatunk cserjék, fák, néha lágyszárú növények rügyein, virágain, levelein, hajtásain.

Belsejüket megbontva azonban ott nem magokat, hanem rovarlárvákat találunk. Amire rábukkantunk az nem más, mint a gubacs.

A gubacs egy sajátos növényi szövetburjánzás, melyet a növényt megszúró és a szúrás járatán keresztül a petéit a növénybe juttató rovar vált ki. Gubacsképzésre gombák, fonálférgek, atkák is késztethetnek növényeket, de a leglátványosabb gubacsok okozói a rovarok, közülük is az ún. gubacsdarazsak. Ezek egyáltalán nem hasonlítanak a jól ismert sárga-fekete csíkos darázsfajokra. Legtöbbjük apró, néhány milliméteres, nem feltűnő, hártyásszárnyú rovar.

 A növénybe juttatott petéből kikelő lárva olyan anyagot bocsát ki, amely szövetburjánzást, változatos méretű, formájú és kinézetű gubacsok fejlődését indítja el. A lárva a kialakuló gubacs közepén lévő “kamrácskában” fejlődik, s az őt körbevevő gubacsszövettel táplálkozik. A kifejlődő darázs végül kirágja magát a gubacsból, s elrepül.

A gubacsdarázs-lárvának néha akadnak kéretlen társbérlői, pl. olyan lepkék, vagy más rovarok, melyek ugyan nem tudnak gubacsot képezni, de a már kész “lakásba” szívesen helyezik el petéiket. Annak ellenére, hogy ez a társaság hívatlanul érkezik, a legtöbbször békésen megfér a főbérlővel, nem akadályozzák egymás fejlődését. Vannak azonban veszélyes betolakodók is. Ilyenek egyes fürkészdarázs-fajok lárvái, melyek növekedésük közben felfalják a „jogos tulajdonost”. A gubacs külső, keményebb burka és a rajta található képletek (kitüremkedések, bozontos szőrzet, tüskék) is a lárva védelmét szolgálják a külvilág veszélyeitől.

Leggyakrabban tölgyfákon találkozhatunk gubacsokkal. Több mint kilencven gubacsképző darázsfaj kötődik tölgyfajokhoz. Eltérő gubacsaik okán e fajok jól megkülönböztethetőek. A legismertebb a kocsányos tölgyet látogató nagy magyar gubacsdarázs, de nem is a darázs ismert igazából, hanem gömbölyded, rücskös felületű, nagyméretű gubacsa, melyet a cserkészek, később az úttörők előszeretettel használtak nyakkendőik díszeként.

Hajdanán Magyarországon az erdészeknek, erdőkerülőknek fontos mellékkeresete volt a gubacsgyűjtés, mivel azt magas tannin- vagy csersavtartalma miatt állatbőrök cserzéséhez, tintakészítéshez, textíliák festéséhez sokfelé felhasználták. A népi gyógyászatban a felvágott gubaccsal vérző sebeket húztak össze, fertőtlenítettek.

Kirándulásaink, barangolásaink során érdemes tehát a gubacsok színes, változatos világát is felfedezni.

gubacs
Fotó: Tóth Tamás József
gubacsok
Fotó: Tóth Tamás József