A Fekete István Vers- és Prózamondó Verseny eredményei

Május 13-án immár huszadik alkalommal rendezte meg a Fekete István Vers- és Prózamondó Versenyt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja.

A megmérettetésre ezúttal csupán a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskolából jelentkeztek résztvevők, valamennyien 3. illetve 4. osztályosok. A zsűri döntése alapján a következő eredmények születtek:

1. Kovács Judit

 2. Kató Lia

3. Zeller Zoé

4. Fodor Attila

A zsűri különdíját Kolláth Lili kapta, aki egy szép mesét mondott el. Valamennyi résztvevő oklevelet illetve emléklapot és ajándékcsomagot kapott jutalmul.  

Az eredményhirdetés után a diákok kézműves tevékenységben vehettek részt, melynek során nemez tulipánt készítettünk. Ezt követően szakvezetőnkkel egy kellemes sétát tettek és új ismereteket szereztek a Réhelyi tanösvényen, végül kellemes perceket töltöttek az állatsimogató lakói között. 

versmondó verseny
Fotó: Csontos Alexandra

 

nyertesek
Fotó: Csontos Alexandra