A dél-alföldi pusztákra megérkeztek az első téli vendégek

A Körös-Maros Nemzeti Park kiterjedt pusztáiról már útra keltek a gólyák, a fecskék, a vonuló énekes- és ragadozó madarak. Helyettük megjöttek első téli vendégeink, a kékes rétihéják, nagy őrgébicsek és kék galambok.

A kékes rétihéják első példányai szeptember második felében bukkantak fel. Számuk folyamatosan gyarapszik, egyre rendszeresebben kerülnek szemünk elé. Napközben magányosan vadásznak, az éjszakákat azonban csapatban töltik a nagyobb kiterjedésű, védett mocsarakban, nádasokban, zsombékosokban. Kékes rétihéják nem költenek Magyarországon, csak téli vendégként köszönthetjük őket.

A kék galambok első csapatai még csupán tucatnyi példányból állnak, de nemsokára több százas, akár ezres „hadseregeik” is feltűnnek majd. Nappal a pusztákon, tarlókon szedegetik a magvakat, az éjszakákat pedig a háborítatlan, fás részeken töltik.

Az énekesmadarak közül a nagy őrgébicsek jöttek elsőként. Ők Észak-Magyarországon költőfajként is jelen vannak, a Dél-Alföldön azonban csak telelő példányokkal találkozhatunk.

A kék galambok első csapatai még csupán tucatnyi példányból állnak, de nemsokára több százas, akár ezres „hadseregeik” is feltűnnek majd. Nappal a pusztákon, tarlókon szedegetik a magvakat, az éjszakákat pedig a háborítatlan, fás részeken töltik.

Nagy őrgébics Fotó: Marik Pál
Kékes rétihéja Fotó: Marik Pál