A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szoros kapcsolatot ápol a harminc éve az Igazgatóság székházaként szolgáló szarvasi Csáky-kastély arisztokrata családjainak leszármazottaival.
Ezúttal a kastély építtetőjének, gróf Csáky Albinnak az ükunokája látogatott el egykori felmenői volt otthonába.
Elisa De Vito, férje és gyermekei egyenesen New Yorkból érkeztek Európába. Több országban tett utazásuk alkalmával Magyarországra is, hogy felkereshessék Elisa családjának egykori rezidenciáját és tizenegy és kilenc éves lánygyermekeiknek is megmutathassák, honnan származnak.
Elisa, A Csáky-kastély építtetőjének, Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatási miniszternek és feleségének, Gróf Bolza Annának az ükunokája, Gróf Csáky Ilona és Báró Benz Ottó vezérkari őrnagy dédunokája illetve Báró Benz Anna és Gróf Teleki Béla unokája. Így három generációs kötődése van a szarvasi Anna-ligethez. Nagymamája Báró Benz Anna, Eliza elmondása szerint sokat mesélt neki családjuk egykori, szép emlékeket idéző otthonáról, de csak felnőtt fejjel értette meg milyen fontos megismernie az ősök által teremtett értékeket.
Látogatásuk során megtekintették a kívül-belül nagyon szép állapotú Csáky-kastélyt. Felújított aulájában Majerné Haviár Éva (a kastélyban utoljára lakó leszármazott család legfiatalabb gyermeke) által a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részére bemutatásra felajánlott különleges műtárgy terítőt, Gróf Csáky Albin márvány mellszobrát, a kastély belső terét díszítő archív családi fotókat is. Nagy érdeklődéssel szemlélték meg a Körösvölgyi Látogatóközpontban megnyílt, kastélytörténeti időszaki kiállítást és természetesen körbe sétáltak a Körösvölgyi Állatpark, több száz Kárpát-medencei állatfaja között. A gyermekek a város jelképének számító gímszarvast nagy lelkesedéssel etették meg és sok időt töltöttek az állatsimogatóban is.
A család jóleső megelégedéssel nyugtázta, milyen nagyszerű közcélokat szolgál napjainkban őseik 1949-ben államosított egykori otthona. Elismerésüket fejezték ki a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság áldozatos, több évtizedes értékőrző munkájáért és megígérték, hogy a jövőben többször is látogatást tesznek majd itt.