A cigája és racka bárányok már önálló nyájban legelnek

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sóstói Állattartótelepén leválasztottuk az idei ellési szezonban érkezett bárányokat. A 311 cigája és 104 racka bárány együtt, önálló nyájban legel a telep környéki gyepeken.

A cigája és a hortobágyi fehér racka anyák öt hónapnyi vemhesség után, február első hetétől hozták világra bárányaikat, melyek 3-4 hetes koruktól már ízlelgetik a bárányóvodában a szálas takarmányt is.

Május elején, kb. 3 hónapos koruk környékén elvégeztük a bárányok testtömeg-mérését. Május közepe, vége felé a bárányok az anyjuk mellől leválasztásra kerülnek, és külön nyájban legelnek. Kihajtáskor az állatok előbb naponta egy órán, majd fél délelőttön át legelnek. A bárányok legelőhöz szoktatásánál a fokozatosság igen fontos, hiszen a friss hajtások emésztési problémákat okozhatnak.

A bárányok nyájába minden esetben 2-3 olyan anyát is beteszünk, amelyeknek az adott évben nem volt bárányuk. Ők vezetgetik, tanítják a bárányokat.

birkanyáj
Fotó: Lengyel György
Bárányok
Fotó: Palcsek István Szilárd