A tájékoztatót Petényi Mirkó, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ kommunikációs igazgatója, valamint dr. (...) Hagyományos kerékpárokat eddig is lehetett kölcsönözni a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság látogatóközpontjaiban, az e-kerékpárok azonban technikai előrelépést jelentenek e téren. (...) A programot a Központ az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Irodával közösen hozta létre.
A múzeum az Esély Pedagógiai Központ szakiskolájának kertész és parkápoló szakirányon tanuló diákjait hívta meg a programra. (...) A programhoz kapcsolódóan az Esély Pedagógiai Központ szakiskolájának kőműves tanulói a saját intézményükben lyukacsos blokktéglából készítettek alapzatokat, ezekre kerülnek majd a rovartanyák.
Központi része a Fehér-tó és környéke, ami a Dél-Alföld legjelentősebb szikes tava. (...) A térségre jellemző madárfajok a puszta központi részéhez tartozó települések címerébe is bekerültek.
hu/hu/programok/rangerrel-a-pusztan-299 Május 1-én „A méhek világa” címmel időszakos kiállítás nyílik Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban. (...) Május 6-án, szombaton, Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban (GPS koordináták: É 47° 04’ 53.
Túzokfesztivált Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban. (...) A rendezvény központi helyszínén felállított színpadon gyerekműsorok, népzenei és néptánc előadások zajlanak majd. (...) Május 24-én, pénteken 10 órakor „Ősi igavonóink élete napjainkban” címmel szakvezetéses előadásra és bemutatóra várjuk az érdeklődőket Dévaványára, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba.
A pályázatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központjába 5540 Szarvas, Anna-liget 1. (...) Túzokfesztiválon lesz a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban.
Elterjedésének központja a kelet-európai sztyeppéken, a Dnyeper és a Volga vidékén található, és hazánkban éri el nyugati határát. (...) Ez a csupán néhány centiméter magas, vékony szárú növény igen nagy állományokkal rendelkezik Dévaványa térségében, ezért is adtuk a KMNPI Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában működő természetiskolának a „Ködvirág” nevet.
alkalommal kerül megrendezésre hazánk legnagyobb turisztikai kiállítása a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállító Központban.
Verőfényes, szép őszi időben, lelkes résztvevőkkel próbáltuk ki az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda által az E-kerékpár Program keretében a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részére biztosított, új, elektromos rásegítésű kerékpárokat, melyek használatával a közel 20 kilométeres túra megtétele gyerekjátéknak bizonyult.
Az Igazgatóság központi irodaépületében és a tájegységi irodákban személyes ügyfélfogadás nem lehetséges!
Az Igazgatóság központjában, Szarvason a Körösvölgyi Állatpark környezeti nevelési infrastruktúrájának fejlesztése valósult meg egy új épület kialakításával.
Sőt, egy harmadik bagolyfajjal, a kuvikkal is rendszeresen találkozhatunk nemcsak a település szélén, hanem a központi utcákban is. (...) Dévaványán idén még csupán egyetlen példányt fedeztünk fel, amely a városközpontban nappalozott, erdei fülesbaglyok közé vegyülve.
A pályázatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központjába (5541 Szarvas, Pf.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Központjába felvételt hirdet agrárügyi asszisztens munkakör betöltésére.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi Központjába felvételt hirdet erdészeti felügyelő munkakör betöltésére.