A Nemzeti Park e részterületén a valamikori Vásárhelyi-puszta természetközeli állapotban fennmaradt központi részét, közte a Dél-Alföld legjelentősebb szikes tavát, a már 1966-ban védetté nyilvánított kardoskúti Fehér-tavat foglalja magába. A Vásárhelyi-puszta egykor Hódmezővásárhely külső legelője volt, ma nagyrészt Kardoskút és Székkutas osztozik rajta. Az 5629 hektár kiterjedésű, 263 hektár fokozottan védett területet is magába foglaló részterület a Dél-Tiszántúl egyik legnagyobb egybefüggő pusztafoltja. A rideg állattartás, a hagyományos rét- és legelőgazdálkodás hagyományai sok évszázad alatt egy olyan értékes élőhelyet alakítottak ki a rövidfüvű pusztán, amelyet az utóbbi másfélszáz év egyre intenzívebbé váló szántóföldi művelése sem tudott felszámolni.
A speciális élőhelyi adottságú, ezért kiemelkedő értéket képviselő kardoskúti Fehér-tavat valójában két különböző eredetű tómeder alkotja. A keleti medence valószínűleg egy ősi Maros főágból alakult ki, a növényzettel sűrűbben benőtt, mézpázsitos, zsiókás és sziki őszirózsás nádas jellemzi. A keletinél jóval szélesebb nyugati medence egy ősi Maros mellékágból alakulhatott ki. Tipikus időszakos (asztatikus) víztér, ami tavasszal sekély vízzel borított, de nyár közepére, végére kiszárad, olykor több alkalommal is. A legtöbbször a kora őszi időszakban is szárazon álló, magas sótartalmú tómederben olyan speciális sótűrő növények élnek, mint a magyar sóballa (Suaeda pannonica) és a hegyes bajuszpázsit (Crypsis aculeata), a környező szikes gyepeken néhol tömegesen jelenik meg a védett sziki ballagófű (Salsola soda). Mindkét mederrészben a tó száraz állapotában a tómedret alulról tápláló források kör alakú, nedves iszapfelszíneit lehet megfigyelni.
A Nemzeti Park e részterületén a szikes pusztákra jellemző társulások egész sora megtalálható. Különösen értékesek a Lófogó-ér bárányparéjos vakszikesei és mézpázsitos szikfok társulásai. Főként a terület északi részén, Fecskésen típusos állományú ürmöspusztákat, míg a mélyfekvésű időszakos mocsarakban ecsetpázsitos és hernyópázsitos sziki réteket, zsiókás és sziki nádas társulásokat találunk. A szikes társulások mellett a Fehér-tó déli részén, a Padkáskertben kis kiterjedésben egy ősi löszpusztagyepfolt is fellelhető, az ősszel nyíló védett, apró vetővirággal (Sternbergia colchiciflora).
A tómeder és környéke az utóbbi években visszanyerte eredeti képét, mivel a hetvenes években épült, a vízelvezetést és vízkormányzást szolgáló csatorna-, árok- és töltésrendszer megszüntetésre került, valamint a tóban épült keresztgátat is elbontottuk. Ennek pozitív hatásait már a következő évben jelentkező belvizes periódus során tapasztaltuk, az egybefüggő vízfoltok kiterjedése megnőtt, a keresztgát helyét pedig a szikes tómederre jellemző növényzet vette át ismét.
A szikes vizekre jellemző élőlények közül a tó gerinctelen faunája is egyedi, mikroszkopikus kerekesférgek, rákok, pajzsosrákok, vízibolhafajok jelentősek. A szitakötőfaunája is figyelemre méltó, gyakori a lomha rabló (Lestes sponsa), foltossszárnyjegyű rabló (Lestes barbarus), és az apró légivadász (Ischnura pumilio), ritkának mondható a védett nagy foltosrabló (Lestes macrostigma) és a réti rabló (Lestes dryas).
A tó tavasszal és ősszel a Kárpát-medence egyik legfontosabb madárszállója. Az átvonuló darvak, vadludak, récék, partimadarak hatalmas számban jelennek meg a tó nyugati, kiszélesedő, nyílt vízzel borított részén. Október végén akár nyolcvanezer madár is éjszakázhat a számukra biztonságot jelentő sekély vízen. Esti behúzásuk, különösen a darvaké (Grus grus), rendkívül látványos jelenség, legnagyobb őszi létszámuk az elmúlt években elérte a 20 000 példányt is. A Fehér-tó nemzetközi szinten is elismert vizes élőhely, 1979 óta a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik.
De nemcsak a vonuló-, hanem a költőfajok is kiemelkedő értéket képviselnek. A nádasokban alakult ki telepe a nagy kócsagnak (Egretta alba), a vakszikeseken széki lile (Charadrius alexandrinus) és gulipán (Recurvirostra avosetta), a ritkább növényzetű partszéleken gólyatöcs (Himantopus himantopus), a legelőkön nagy goda (Limosa limosa) és piroslábú cankó (Tringa totanus), a zsiókás, ecsetpázsitos mocsarakon haris (Crex crex), pettyes vízicsibe (Porzana porzana) és különböző récefajok fészkelnek. Jellegzetes ragadozómadara a pusztának a kék vércse (Falco vespertinus), melynek több nagy kolóniája alakult ki a gyakorlati védelmi tevékenységek révén.
Az igazgatóság ezres egyedszámú őshonos magyar szürkemarha, illetve több százas cigája és racka juh állományt tart, melyek egyik törzstenyészete a kardoskúti Sóstói-telepen található. E régi magyar háziállatfajták legeltetésével biztosítható a Nemzeti Park területeinek kedvező természeti állapotban tartása, tenyésztésükkel egyben komoly génmegőrzési munka is folyik.
A védett terület délnyugati szegletében helyezkedik el a csomorkányi templomrom. A környező terület magában foglalja a törökök által elpusztított Csomorkány mezőváros teljes ásatási területét. A templom építését az első írásos dokumentumok a XII-XIII. századra teszik. A templom román stílusban épült egy szentéllyel, terméskövekből és Árpád-kori téglákból. Az Alföld Árpád-kori műemlékei között kiemelkedő helyet foglal el.
A Kardoskút-Pusztaközpontban található Kardoskúti Madárvonulási Múzeum, mely 2017-ben nyílt meg a látogatók számára. A megújult kiállításban a madárvonulás rendkívül érdekes jelenségén kívül a térség különleges növény- és állatvilágát, és a Nemzeti Park természetvédelmi tevékenységét is megismerhetik a látogatók. A színes, gazdagon illusztrált, interaktív tárlatban részletesen bemutatjuk a kardoskúti Fehér-tó két emblematikus faját, az itt költő kék vércséket és a tavaszi és őszi vonuláson több tízezres csapatokban itt megpihenő darvakat. A Fehér-tó madárvilágának megfigyelését a Pusztaközpontból a hódmezővásárhelyi műúton továbbhaladva két megfigyelőtorony is segíti. A Fehér-tó és közvetlen környéke fokozottan védett terület, belépés csak engedéllyel történhet.
