Az egyik úti cél a Túzokvédelmi Állomás melletti tölgyerdő, ahol a fafajokkal és a madarakkal ismerkedünk, majd továbbkerekezünk, hogy megnézzük a bivalyokat és szürkemarhákat. (...) A tábor utolsó napján Túrkevére, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület Fekete István Oktatóközpontjába látogatunk el, s játékos feladatokat oldunk meg az ottani tanösvényen.
Az Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontja a korábbi években is kivette részét a víz fontosságára irányuló környezeti nevelési, oktatási feladatokból.
Természetiskolánknak két minősített, nagy programja van, az egyiket alsó, a másikat felső tagozatos általános iskolások számára kínáljuk a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban.
A másik állandó kiállítás látogatóközpontunk névadójának, dr. (...) A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont szállásépületében 48 fő számára tudunk kellemes pihenési lehetőséget biztosítani.
A látogatóközpontba visszatérve terveink szerint teleszkópos csillagászati megfigyeléseket végzünk majd, nagy teljesítményű távcső segítségével. (...) Kérjük, hogy legalább három nappal a program előtt jelentkezzenek Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 445 2409-es telefonszámon.
A zsűri döntése alapján az első hat csapat jutott be a döntőbe, melyet ősszel rendezünk meg Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontban.
Sokan éltek azzal az évente csupán egyetlen alkalommal (a Túzokfesztivál keretében) adódó lehetőséggel, hogy ellátogassanak a Túzokvédelmi Állomásra. (...) A nyílt nap vendégei a látogatóközpont közelében megcsodálhatták a legelésző bivalycsordát és egy kisebb, elkerített területen egészen közelről figyelhették az Alföld büszke madarait, a túzokokat.
A beküldött pályamunkákból kiállítás tekinthető meg Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont múzeum épületében.
A találkozó helyszíne a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont (GPS koordináták: É 47° 04’ 53. (...) Vendégeink jöhetnek saját biciklivel, vagy kölcsönözhetnek kerékpárt (korlátozott számban) látogatóközpontunkban.
Információ, jelentkezés: Körömi Krisztina - látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 475 1783-as telefonszámon. (...) További információk és előzetes bejelentkezés Körömi Krisztina - látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 475 1783-as telefonszámon. (...) Június 11-én „Barnabás nap és Mágikus Éjszaka – nyári napforduló ünnepe” címmel szervez esti programot a dévaványai Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont.
A találkozón a résztvevők a hazai túzokvédelem aktualitásait vitatták meg, melyek közül kiemelendő az „A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában” c. LIFE+ projekt (LIFE15/NAT/AT/000834) keretében gyűjtött adatok kiértékelésének kérdésköre. A kidolgozott modell érdekessége, hogy virtuálisan kimutatja azokat a potenciális előfordulási helyeket, ahol ma már nem él túzok, de az élőhely jellemzői ...
A Ködvirág Természetiskola (Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont, Dévaványa) bázishelyként, a Körösvölgyi Állatpark Természetiskola oktatóhely kategóriában kapta meg a minősítést.
A program előzetes bejelentkezéshez kötött, információk Körömi Krisztinától, a Körösvölgyi Állatpark látogatóközpont-vezetőjétől kérhetők a +36 30 475 1783-as telefonszámon. (...) A helyszín ezúttal is a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont lesz. (...) További információk és jelentkezés Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél az alábbi telefonszámon: +36 30 445 2409.
A Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont „Illatvarázs” kertjében őszig láthatók a lila színű virágok.
címmel esti látványetetésre várjuk a vendégeket Dévaványára, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba (GPS koordináták: É 47° 04’ 53. (...) További információk és előzetes bejelentkezés Szélné Sándor Katalin látogatóközpont-vezetőnél a +36 30 445 2409-es telefonszámon.