Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ által a tavalyi évben elindított E kerékpár program keretében biztosított e-bikeok segítségével kényelmes és természetbarát módon ismerhetők meg a Körös-Maros Nemzeti Park értékei.
Az egykori falu központjában fehér gólya ült a fészkén.
A Körösvölgyi Állatparkban a programok mindig valamilyen központi tematika köré csoportosulnak, mely a rendezvény vezérfonalát adja. (...) Az Állatpark látogatóközpontjának vetítő termében két alkalommal is bemutatásra kerül a Négy Évszak a magyar pusztán című lebilincselő természetfilm.
Nem is csoda, hogy az érdekes téma megtöltötte kíváncsi érdeklődőkkel a Körösvölgyi Állatpark látogatóközpontjának konferencia termét. (...) A halmok világát a vácrátóti Ökológiai Kutató Központ Lendület Vegetáció és Magbank Dinamikai Kutatócsoport kutatói, Dr.
Túránk az 1947 március 1-én létrejött, majd 1972-ben Szentes várossal egyesült Cserebökény nagyközség központjából indult. (...) A falu központjába visszatérve láttuk a fészkén ülő fehér gólyát, melynek valószínűleg már fiókái vannak.
A bemutatót a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézete közreműködésével kiállított akváriumok és tudományos munkatársuk, dr.
A Madárgyűrűzési Központ az adatok alapján közölte, hogy a most észlelt fiatal rétisast 2020.
A pályázatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság központjába (5541 Szarvas, Pf.
A Cserebökényi-puszták központi részén 1989.
A rendezvény központi helyszínén, a Bihari Madárvártán vendégeink 9.
A tanulmányút első állomása Őriszentpéter volt, ahol először az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság központjába látogattunk el, majd elfoglaltuk szállásunkat a közeli Keserűszeren. (...) A második napon az Igazgatóság központjában Szekeres Zsófia természetvédelmi őr fogadott bennünket.
Az egykori Cserebökény (1947-72) község központjában találkoztunk, majd egy rövid tájtörténeti ismertetőt követően a védett terület központi részét kerestük fel.
A legtöbb kék vércse a Cserebökény központi részén elhelyezkedő Kecskeméti-tanyán költött, itt 46 párt mértünk fel.