Sétáljanak velünk a Vátyoni-erdőben!

Február 10-én, szombaton egy kellemes téli sétára várja a természetbarátokat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. Szakvezetőnk segítségével a Geszt község határában elterülő Vátyoni-erdő titkaiba nyerhetnek bepillantást a résztvevők.

Az időjárás-előrejelzés alapján inkább tavaszias, mint télies időre számíthatunk, ez azonban ne riasszon el senkit, az erdei séta mindenképpen kellemes hatással lesz ránk. A túra során különböző erdei élőhelyeket járunk be és ízelítőt kapunk az itteni fás területek élővilágából.

A Vátyoni-erdő legnagyobb részét több mint száz évvel ezelőtt, a Tisza-család geszti birtokán kezdték telepíteni. Az őshonos fákból álló erdőállomány mára természetszerű, természetközeli állapotokat mutat. Ezt nemcsak a gazdag madárvilág, hanem a különböző gerinctelen fajok – lepkék, bogarak, vizes élőhelyekhez kötődő rovarfajok - nagy száma és a sok védett faj előfordulása is igazolja.

A kirándulás során megtekinthetjük - kellő távolságból -, a rétisasok fészkét, melybe hamarosan az első tojásokat is lerakja a saspár. Az erdőszéli cserjésekben cinegék, őszapók, feketerigók, fenyőrigók kisebb csoportjait figyelhetjük meg. Szerencsés esetben az erdők nagytestű emlősfajaival – gímszarvasokkal, őzekkel - is találkozhatunk. Utunkon hollók kísérnek majd, melyek közül egy-két pár már költéshez készül, a többség azonban a közeli Bihari-hegyekből, téli kóborlóként tartózkodik nálunk.

Idős kocsányos tölgyek csoportja idézi majd a régi idők világát, és a Holt-Korhány medre mellett sétálva megismerkedhetünk a folyószabályozások előtti világ vadregényes képével is. Az erdőből kiérve a Kisvátyoni-legelőnél kitárul a világ, ellátni egészen a Biharugrai-halastavakig, ahol több ezer vadlúd, különböző vadréce fajok és átvonuló darvak kerülhetnek szem elé.

A találkozó helyszíne Biharugra, Földesi-telep ((GPS koordináták: É: 46° 56’ 20,76” K: 21° 34’ 48,24”), időpontja február 10. (szombat), reggel 9.00 óra. Információ és jelentkezés: Biró István tájegységi csoportvezetőnél (+36 30 475 1785). A részvételi díj felnőtteknek 1500 Ft/fő, diákoknak és nyugdíjasoknak 1000 Ft/fő.   

tölgy túra
Fotó: Biró István
őzek
Fotó: Biró István