Szépen fejlődnek a Körösvölgyi Állatpark farkasai

A Kárpát-medence őshonos élővilágát bemutató Körösvölgyi Állatpark vitathatatlanul legnépszerűbb lakói közé tartozik Kurszán és Ajsa, az európai szürke farkas testvérpár.

Jelen cikkünkkel azok számára kedveskedünk, akik a zárva tartás okán nem tudják nyomon követni kedvenceik fejlődését, de igyekszünk kedvezni azon jövőbeli vendégeink számára is, akik a következő időszakban tervezik meglátogatni az Állatparkot.

Az idén május 1-én a Veresegyházi Medveotthon farkas falkájában született testvérpár szűk egy héttel később került az Igazgatóság munkatársához. Kollégánk a gondjaira bízott kölyköket öt-hetes korukig kétóránként etette és gondozta. Miként a vadon élő fajtársaik, Kurszán és Ajsa is négy hetes koruktól a tápszer mellett nyers hússal kiegészített étrenddel gyarapíthatták testsúlyukat, fokozatosan állva át a szilárd táplálékra. A kölykök nevelőjüktől kapták a régi, magyar eredetű neveiket. A kis kan a honfoglaló magyar vezérek egyikéről, Kurszán fejedelemről lett elnevezve, míg a kis szuka a ma már nagyon ritkának számító szintén ősi magyar Ajsa nevet (jelentése: ajak, barázdabillegető) kapta.

Vendégeink először május 16-án pillanthatták meg a még kiskölyök farkas testvérpárt, ekkor került sor ugyanis a Körös-Maros Nemzeti Park idei állatparki fejlesztéseinek ünnepélyes átadására. A fejlesztések sorában az egyik legfontosabb elem az Anna-liget egyik legszebb pontján egy új, 2000 m²-es kifutó volt, mely méltó otthont biztosít régen várt lakói számára. A minden biztonsági és kényelmi szempontot egyaránt kielégítő kifutójukat 4 hetes koruktól kezdték felfedezni a farkasok, ahol a Körös-holtág szomszédsága, az árnyas fák biztonsága kitűnő játszó, pihenő és búvóhelyül is szolgál.

Új életterükhöz és az emberek közelségéhez szoktatásuk fokozatosan, de nagyon kontrollált rendszer szerint zajlott, hiszen a két kis csúcsragadozó állatparki tartásának legfontosabb kritériumai közé tartozott a stresszmentes környezetben való nevelkedés. Ennek alapfeltétele, hogy otthonosan mozogjanak a számukra létrehozott környezetben, jól érezzék magukat és ne tartsanak az emberektől. Épp ezért a Körösvölgyi Állatpark gondozói a kezdetektől fogva nagyon sok időt töltöttek Kurszánnal és Ajsával, elősegítve szocializációjukat, hiszen e rendkívül intelligens élőlények gondozásában az etetésen kívül a kapcsolattartásnak is nagy jelentősége van.

Bőséges és változatos étrendjüknek valamint a szerető gondoskodásnak köszönhetően a jelenleg hét hónapos farkasok kitűnő formában vannak. A koruk alapján még kiskamasznak tekinthető kölykök súlya rengeteget gyarapodott az utóbbi időben. Fogazatuk már nem a tűhegyes kölyök-fog. Erőteljes, hatalmas mancsaik és pompás, kétrétegű téli szőrzetük még impozánsabb megjelenést kölcsönöz nekik. Kurszán közel 40 kg míg testvérhúga Ajsa megközelítőleg 30 kg. Nem csak testméretükben mutatkozik különbség. A két példány egyedi színezete alapján könnyedén megkülönböztethető. Egyedi viselkedésmintákat is mutatnak már kiskoruktól kezdve. Ajsa,- a kis nőstény a kezdeményezőbb, nyugtalanabb, kíváncsibb, míg Kurszán a nyugodtabb, megfontoltabb természetű egyed. Idejük javát játékkal töltik, ami igen változatos elemekből áll. Többek között egymás kergetéséből, leteperéséből a kifutóban fellelhető „prédák”- faágak megszerzéséből és megrágásából, és az „értékek” elásásából áll. Gondozóikkal továbbra is szoros kapcsolatban vannak, mely során a kézből történő etetés és a testközelség egyaránt fontos a további fejlődésük, további szocializációjuk szempontjából.

Zárásként egy képgalériát nyújtunk át a Kedves Olvasóknak, melyet Urbancsok Éva állatgondozó munkatársunk készített a Körösvölgyi Állatpark lenyűgöző farkasairól, Kurszánról és Ajsáról.

Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva
Fotó: Urbancsok Éva