Sokan látogatták Igazgatóságunk sátrát a Mezőgyáni Falunapon

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületének egyik fontos települése Mezőgyán.  A körülötte elhelyezkedő puszták, legelők, erdők nagyon sok természeti értéket rejtenek.

A község határából közel ezer hektár tartozik nemzeti parkunkhoz, így nem véletlen, hogy Igazgatóságunk nagy hangsúlyt fektet, a társadalmi kapcsolatok erősítésére. Ennek egyik formája, hogy rendszeresen részt veszünk a közösségi rendezvényeken, így a Mezőgyáni Falunapon is.

Az idei falunapon, október 7-én is felállítottuk a sátrunk és a szép őszi napsütésben vártuk az érdeklődőket. Örömmel tapasztaltuk, hogy sok, különböző korosztályhoz tartozó gyermek látogatott meg bennünket. Legtöbben szülői kísérettel jöttek, így amíg a gyermekek az ügyességi és logikai játékokkal próbálkoztak, addig mi a szülőkkel beszélgettünk a környék természeti értékeiről, a természetvédelemről.

A gyermekek nagyon sokféle játékon próbálhatták ki ügyességüket, tehették próbára ismereteiket. Többek között volt puzzle, fajfelismerés és szókereső is. A késő délutánig tartó foglalkozáson száznál is több gyermek fordult meg Igazgatóságunk sátránál.  A játékokat sikeresen megfejtők (sőt, minden próbálkozó) apró ajándékokkal távozott, melyeket büszkén mutattak barátaiknak, szüleiknek.

Természetesen az idei falunapra is vittünk a nemzeti parkunk leporellóiból, kiadványaiból, s munkatársaink szóban is igyekeztek felhívni a látogatók figyelmét a KMNPI által szervezett közeli és távolabbi programokra.

Az ilyen jellegű kitelepülések nagyon fontosak a nemzeti park és általában a természetvédelem társadalmi megítélésének javítása szempontjából. Fontos az is, hogy ezen alkalmakkor a gyermekek olyan ismereteket és élményeket szerezhetnek, melyekre az iskolai oktatás keretében nincs lehetőségük.

falunap
Fotó: Biró István
falunap
Fotó: Biró István