Ritkaság: Lilebíbic jelent meg a kardoskúti Fehér-tavon

Magyarországon rendkívül ritkán látható madarat, egy lilebíbicet figyeltek meg október 8-án a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a kardoskúti Fehér-tónál.

 Ez a madárfaj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján különösen veszélyeztetett fajként szerepel, állománya folyamatosan csökken.

Az elmúlt két hétben sokszor szemerkélt az eső, ennek köszönhetően már október elején megjelent néhány víztócsa a Fehér-tó nyáron kiszáradt medrében. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt a partimadarak száma is.

Egy 480 példányos bíbiccsapatba vegyülve felfedeztünk egy nyugalmi ruhás, öreg lilebíbicet. Ez a hazánkban évente alig néhány alkalommal megjelenő madárfaj rendszerint bíbiccsapatokban tűnik fel. Szárnymintázata alapján könnyű megkülönböztetni a bíbicektől, amelyeknél kicsit kisebb és kecsesebb is.

A lilebíbic a tómederben bukkant fel, ahová valószínűleg a közeli rövidfüvű gyepekről tért be rövid időre pihenni. Ez a közép-ázsiai elterjedésű madár kifejezetten a rövidfüvű gyepekhez kötődik. A telet Indiában, illetve a Közel-Keleten tölti. Nagyon ritkán előfordul, hogy egy-egy példány nyugatabbra sodródik, ahogyan ez a mostani is. Az elmúlt években Kardoskúton és a biharugrai gyepeken is megfigyeltünk már lilebíbicet.

Fotó: Mészáros Csaba