Komádi óvodások látogattak a Bihari Madárvártára

A komádi Kerek Egy Ég Alatt Óvoda és Bölcsőde nagycsoportosai látogatottak el a napokban a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Bihari Madárvártájára. A gyermekek a kirándulás keretében madárgyűrűzési programon is részt vettek. 

A Bihari Madárvárta gyakran fogad a természet megismerésére vágyó csoportokat. Többek között a környék iskolásai és óvodásai is előszeretettel látogatják. Minden ősszel rendszeres program itt a madárgyűrűzés. A nádasban ugyanis még októberben is rengeteg madár tartózkodik, melyek azonban szinte teljesen rejtve maradnak a természetjárók szeme elől.

A tavaszi, nyári madárzsongás, a madárdal a szaporodási idő végével elcsendesedik. Ősszel a nádasból, a bokrok közül már csupán egy-egy gyengécske füttyentés vagy egyéb jelzőhang adja tudtunkra, énekesmadaraink jelenlétét.

A komádi Kerek Egy Ég Alatt Bölcsőde és Óvoda nagycsoportosai nem voltak restek és egy párás, ködös, harmatos októberi reggelen útnak indultak, hogy megfigyeljék az őszi nádasok, mocsarak világát. A Madárvárta mellett egy gyűrűző hálót feszítettünk ki, hogy a bokrok között vonuló madarakat átmenetileg kézbe kaparintsuk.

A madarakat a befogást követően néhány perc leforgása alatt elláttuk az aprócska jelölőgyűrűvel. A gyerekek megvizsgálhatták azokat az ismertetőjegyeket, melyek alapján már ők is meg tudják különböztetni az óvoda udvarán álló madáretetőre érkező madarakat. A hálóban néhány széncinege mellé egy mókás külsejű őszapó is keveredett, ami különös gyönyörűséggel töltötte el a csapatot.

Az óránként végzett hálóellenőrzések között rövid sétákat is tettünk, megmásztuk a Madárvárta kilátótornyát, sétáltunk a szomszédos Sző-réti tanösvényen és a Madárvárta udvarán lévő mocsárfoltot is körbekutattuk. A még virágzó őszirózsák között több gombafajjal is találkozhattak az ovisok, ez alkalmat kínált arra, hogy a gombákkal kapcsolatos szabályokról is szót ejtsünk.

A fotókat Gombosné Sándor Éva készítette.