Fergeteges hajrával a battonyai „Őrült mókusok” csapata nyerte az idei Túzok Tusát

Hagyományosan a Föld Napján rendeztük meg a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság idei Túzok Tusa című természetismereti vetélkedőjének döntőjét a Körösvölgyi Állatparkban.

Az első fordulóból 16 csapat verekedte be magát a döntőbe, melyre Kisújszállásról, Szarvasról, Békéscsabáról, Békésről, Battonyáról, Szeghalomból, Vésztőről, Hódmezővásárhelyről, Öcsödről és nagy örömünkre még Fejér vármegyéből, Alap községből is érkeztek versenyzők.

Az idei évben igazgatóságunk címermadaráról, a túzokról hallgathattak meg egy előadást a csapatok. Körömi Krisztina látogatóközpont-vezető az előadás során többek között bemutatta a túzokok élőhelyét és életmódját, a túzokvédelmi tevékenységet, a faj sajátosságait, a túzokvédelem fontosságát. Ezt követően a csapatok számot adtak az előadáson szerzett ismereteikből. Tekintettel a verseny szorosságára és a csapatok felkészültségére, a végső sorrend kialakításához sor került egy külön csatára a dobogó legfelső fokáért, melyet a békéscsabai „Kuvik Banda” és a battonyai „Őrült mókusok” vívtak.

A fordulatos finálé végül az „Őrült mókusok” csapatának kedvezett egy „mókusszőrnyi” előnnyel, így idén ők diadalmaskodtak a Túzok Tusán. Jutalmuk többek között egy osztálykirándulás a Körösvölgyi Állatparkba.

Sok szeretettel gratulálunk a Szarka Dániel, Bíró Lili, Simon Sára alkotta győztes csapatnak és felkészítő pedagógusuknak, Jegyinák Évának.

Köszönjük a versenyzőknek és tanáraiknak a Túzok Tusa természetismereti vetélkedőn való részvételt és a sok befektetett munkát.

A Túzok Tusa 2024 eredményei:

1. helyezett: „Őrült mókusok”- Szarka Dániel, Bíró Lili, Simon Sára / Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, Battonya

2. helyezett: „Kuvik Banda”- Kovács Petra, Pataki Dóra, Simon Ábel / Szlovák Gimnázium, Ált. Isk, Óvoda és Kollégium, Békéscsaba

3. helyezett: „Kisúji baglyok”- Szőlősi Anna, Mészáros Bálint, Pabar Tamás / MZSRK Arany János Ált. Isk. Tagintézmény, Kisújszállás

4. helyezett: „Spanyol csigák”- Mike-Sötét Kinga, Nagy-Gáspár Petra, Kis Csenge / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés

5. helyezett: „Sóvirágok”- Sós Johanna, Sós Lorett, Sós Barbara / Klauzál Gábor Általános Iskola, Hódmezővásárhely

6. helyezett: „Alföldi birkák”- Kelemen Bernadett, Nagy Edina Éva, Samu Hanna / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés

6. helyezett: „Kerge Marhák”- Gyeraj Levente, Gyeraj Ákos, Szpisjak Levente / Erzsébethelyi Általános iskola, Békéscsaba

8. helyezett: „Havasi cincérek”- Pepó Lili, Nagy Petra, Zahorán Noémi / Erzsébethelyi Általános iskola, Békéscsaba

9. helyezett: „Kacsalábú kacsák”- Bánfi Eszter, Csomor Lilla, Major Nándor / Benka Gyula Ev. Angol Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Óvoda, és AMI, Szarvas

10. helyezett: „Csupasz Turkálók”- Sovány Bendegúz Péter, Tábori Bianka, Baráth Csenge / Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda, Szarvas

11. helyezett: „Mezei virágok”- Bodor Bernadett, Hajdú Alexa, Kőszegi Kamilla / Péter András Gimnázium és kollégium, Szeghalom

12. helyezett: „Alapozók”- Lakatos Jázmin, Nagy-Palócz Kornélia, Bíró Bence / Alapi Általános Iskola, Alap

13. helyezett: „Réti csigák”- Erdei Ferenc Zorán, Farkas Ádám, Takács Patrik / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés

14. helyezett: „Csabi és csapata”- Török Zsolt, Budai Sándor Andor, Hegedűs Csaba / Öcsödi József Attila Általános Iskola, Öcsöd

15. helyezett: „MadarÁszok”- Tóth Réka, Tóth Jázmin, Weigert Petra Adina / Szabó Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Vésztő

16. helyezett: „Tulzós csajok”- Fadré Barbara, Sajgó Dóra Tímea, Kurucz Rebeka Réka / Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Békés

 

Túzok Tusa 2024 nyertes csapata
1. helyezett: „Őrült mókusok”- Szarka Dániel, Bíró Lili, Simon Sára / Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda, Battonya

Túzok Tusa 2024

Túzok tusa 2024