magyar english
Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark nyitva tartása
 
Túzok Vándorkupa
 
Széchenyi 2020 - KEHOP, GINOP pályázatok
 
Keressen minket a Facebookon!
             
Nemzeti Parki Termék Védjegy
 
 
NATURA 2000 fenntartási tervek
 
Kultúrtörténeti értékek
Védett természeti területek

MEGVÁSÁROLHATÓ!
  
Hasznos linkek

  

 

 

 

 

 

 

 

                           

 

 

  

"A túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában" LIFE+

 

 


   

        
 

 


   

 

 

 
A Körösvidék tájhonos cserjéiről és fáiról - 22. rész
 
A Körös-Maros Nemzeti Park Körösvidék tájhonos cserje- és fafajaival foglalkozó sorozatában ezen a héten is egy törpecserje, méghozzá a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó festő rekettye (Genista tinctoria) kerül terítékre.
   
 
Kistermetű, legfeljebb 1,5 méter magas növény. Egyenes, vesszőszerű szárát, apró szőrök borítják. Ágai zöldek, rajtuk rövidnyelű, lándzsa alakú, sötétzöld levelei sűrűn, szórt állásban helyezkednek el. Élénk világos- vagy aranysárga pillangós virágai május végétől június végéig hajtásvégi leveles fürtvirágzatokban nyílnak. A borsóéra emlékeztető hüvelytermésében őszre 6-10 kerekded mag fejlődik.
 
Mediterrán flóraelem. Európában és Kis-Ázsiában 1800 méterig honos, északon Dél-Skandináviáig elterjedt. Erdőszélek, erdei tisztások, cserjés helyek, rétek lakója. A Tiszántúlon, azon belül a Körösvidéken a magasabb, cserjeszerű alfaja (ssp. elata) él, mely leginkább ártéri ligeterdők szegélyein forduló elő szórványosan. A folyók hullámterein élő állományait a tájidegen gyalogakác terjeszkedése veszélyezteti.
 
Az ókori göröknél a tavaszi nap-éj egyenlőség (március 21.) jelképe volt a szép, sárgavirágú rekettye. A mitológiai hős, Héraklész az egyik róla szóló történet szerint, mielőtt megválasztották Apolló babérvivőjének, az áldozati tűzbe szederindát és rekettyehajtást dobott.
 
A középkorban a Genista családi címernövényként és rendjeldíszként is szerepelt. Geoffrey, Anjou grófja, aki 1154-ben II. Henrik néven lépett az angol trónra, sisakjára mindig rekettyecsokrot tűzött. Utódai (Oroszlánszívű Richárd, Földnélküli János, III. Henrik, I., II. és III. Edward, II. Richárd) az Anjou-család tagjaiként sisakjukon e növényt viselve háromszázharminc éven át uralkodtak Anglia felett. Lajos király Franciaországban 1234-ben rekettyerendet alapított.
 
A festő rekettyét már az ókorban is termesztették, mivel virágaiból és hajtásaiból timsó, mész és kréta hozzákeverésével sárga színű, kelmefestésre alkalmas festékanyagot állítottak elő. Magyar és latin nevében erre utal a festő illetve a tinctoria szó. Erős hajtásaiból zsinórokat és köteleket készítettek, egyes vidékeken seprőt is kötöttek belőle.
 
Gyógyhatása miatt a népi orvoslásban szárított leveles-virágos hajtásaiból készült teáját vizelethajtóként és anyagcserét fokozó szerként, elsősorban vese és húgykő kiválasztásának elősegítésére, főzetét pedig külsőleg, bőrpanaszok kezelésére alkalmazták.
 
A festő rekettye dísznövényként viszonylag kevéssé elterjedt, noha május végétől a nyár közepéig tartó virágzása miatt szép díszítő eleme lehet kerteknek, parkoknak.
 
Ma, Tóth Árpád „Elégia a rekettyebokorhoz” című költeményének első versszakával búcsúzunk:
 
„Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve
S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja
A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,
Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.
S én árva óriásként nézek rájuk s nehéz
Szívemből, míg felér bús ajkamra a sóhaj,
Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész
S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.”
 
 
 
 
 
   
 
2017.06.17.
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design