Tisztítsuk meg az Országot!

Megkezdődött a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében álló területek mentesítése az elhagyott, illetve illegálisan kihelyezett hulladékoktól.

Az országos hulladékmentesítési akció az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálásában, kormányzati támogatással, 2020-2022 között négy ütemben valósul meg. A projekt a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamennyi tájegységét érinti.

Az első ütemben a hazai nemzeti park igazgatóságok előzetes felmérése alapján országosan összesen 155 védett természeti területen található helyszínről, mintegy 8200 köbméter illegálisan lerakott hulladék összegyűjtését, elszállítását és kezelését tervezik elvégezni az év végéig.

Az elhagyott, illetve illegálisan kihelyezett hulladék felmérése, a projekt keretében megtisztítandó helyszínek beazonosítása folyamatban van a Körös-Maros Nemzeti Park három megyét (Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok megye) érintő védett területein. Az első ütem megvalósítása még ebben az évben megtörténik.

A munkát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részben saját eszközeivel és az állományában dolgozó munkatársak közreműködésével, részben pedig vállalkozók bevonásával végzi. Igazgatóságunk november közepéig 14 illegális hulladéklerakóról mintegy 47 m³ hulladékot szállított el. A négy tájegységen, összesen 15 település külterületén megközelítőleg 566 m³ hulladékot mértünk fel, melyek felszámolása az év végéig tart.

Az Igazgatóság jelen akció keretében hangsúlyt fektet a megelőzésre is, hogy a nemzeti park területén a hulladék a későbbiekben ne termelődjön újra és ezek a hulladéklerakók végleg eltűnjenek a védett területekről.