Három bika, három üsző: megszülettek az első ikerborjak a szürkemarháknál

Idén eddig már három magyar szürke szarvasmarha tehén is ikerborjaknak adott életet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság állattartó telepein. Kardoskúton egy, Montág-pusztán pedig két ikerellés volt.  

Igazgatóságunknak több száz egyedből álló szürkemarha tehénállománya van, így minden évben előfordul néhány ikerellés. Idén az első ikrek november 17-én jöttek világra a kardoskúti telepen. Mindkét borjú sötét pirók, üsző. Anyjuknak ez volt az első ellése.

Három nap elteltével, november 20-án a Montág-pusztai telepen is megérkeztek az első ikerborjak. A 9 éves tehén először egy bikának, majd két óra múlva egy üszőnek adott életet. November 23-án, ugyanitt újabb ikerellésnek örülhettünk, ezúttal két pirók színű bika született, már ők is megkapták a fülszámot.  

A szürkemarha borjak általában négyhetes korukig csak szopnak, aztán emellett elkezdenek szénát is „eszegetni”. Féléves korukban választjuk le őket, akkorra pirók színük is szürkére változik.

Időközben a legeltetési időszak véget ért, a szürkemarha gulyákat visszaszállítottuk a telelőhelyükre. Utolsóként a másodéves növendékek hagyták el a legelőket.

Fotó: Langó Dániel
Fotó: Langó Dániel